BIO Flexum Termál-Gyógyfürdő

A mosonmagyaróvári termálfürdő vizét Európa öt legjobb gyógyhatású vize között tartják számon. Ha tehát Ön Mosonmagyaróváron jár, mindenképpen érdemes kipróbálnia. Azok a pácienseink, akik a fogászati kezelés ideje alatt az AQUA Hotel Termál*** vendégeiként szállnak meg a városban, korlátlanul használható ingyenes belépőt kapnak a termálfürdőbe, így Ön akár többször is élvezheti ennek a páratlan gyógyvíznek a hatásait.

A „Bio" Flexum Termál-Gyógyfürdő jelenleg hét medencével várja vendégeit. A különböző hőfokú medencék közül minden korosztály megtalálhatja a kedvére valót. A szinte állandó északnyugati vagy délnyugati szél friss és tiszta levegőt biztosít a termálfürdő területén, ami önmagában is jót tesz a gyógyulni és pihenni vágyó vendégeknek.

A BIO Flexum Termál-Gyógyfürdő rendkívül népszerű a Mosonmagyaróvárra látogatók körében, a fürdővendégeknek több mint a fele külföldről érkezik.

Az itt felszínre törő termálvíz alapvetően gyógyászati célokat szolgál, noha az egészséges embereknek is feledhetetlen élményt és páratlan kikapcsolódást kínál. A termálfürdő wellness kezelései mindenki számára elérhetők. Az orvosi beutalóval széleskörűen igénybe vehető gyógykezelések közül Ön is biztosan megtalálja a kedvére valót. Többek között a szénsavas- és galvánfürdő, a víz alatti vízsugaras masszázs, a gyógymasszázs, az iszappakolás és az elektroterápia közül választhat. Az ehhez szükséges szakorvosi vizsgálatra az AQUA Hotel Termál*** recepcióján egyeztethet időpontot.

A termálfürdő egész évben nyitva tart, területén többek között szauna, fodrász, kozmetikus, manikűrös és masszázsszalon várja a felüdülni vágyó vendégeket. Szíves figyelmébe ajánljuk a termálfürdő területén működő étteremet és pizzériát is. A Coral Pizzéria étlapja megtekinthető az alábbi címen: www.coralpizza.com

A mosonmagyaróvári "BIO" Flexum-Termál Gyógyfürdő nyitvatartása

Felhívjuk kedves pácienseink figyelmét, hogy az AQUA Hotel Termál*** vendégeit megajándékozzuk egy ingyenes belépővel a termálfürdőbe.

hétfő-vasárnap: 8-20 óráig

Árak:
Napi belépőjegy /öltözővel, szauna nélkül/ 2.660,- HUF / fő
Diák belépőjegy /6-18 éves korig/ 1.820,- HUF / fő
Úszójegy /zárást megelőző 4 órával/ 1.960,- HUF / fő
Szaunabelépő 1.680,- HUF / fő
Kabin /beltéri/ 2.100,- HUF / fő
Kabin /kültéri/ 1.680,- HUF / fő

Kedvezményes belépőjegyek
Hétfői belépőjegy 1.960,- HUF / fő
Hétfői diákbelépőjegy 1.400,- HUF / fő
Hétfői úszójegy 1.540,- HUF / fő
Családi belépő / 2 felnőtt és 2 gyermek részére/ 7.280,- HUF / család

Bérletváltási lehetőségek
Bérlet /10 alkalomra/ 23.940,- HUF / fő
Diákbérlet /6-18 éves korig/ 16.380,- HUF / fő
Szaunabérlet / 10 alkalomra/ 15.120,- HUF / fő

Gyermekkedvezmény

Gyermekek részére 0-5 éves korig a termálfürdő használata ingyenes.

Szeretnénk felhívni vendégeink figyelmét, hogy a napi belépőjegy egyszeri belépésre jogosítja fel. A pihenőágyak és öltözőszekrények használata ingyenes.

2000 m mélyről feltörő 74 °C-os termálvíz számtalan jótékony hatású oldott sót tartalmazó alkáli-hidrogénkarbonátos és kloridos hévíz, amely a jódos ásványvizek csoportjába sorolható. Az Egészségügyi Minisztérium által már 1967-ben elismert gyógyvízként van nyilvántartva, mára Európa 5 legjobb hatású gyógyvize között tartják számon.

Iszappakolás   2850 HUF
Tangentor   2850 HUF
Ritex-pakolás   2280 HUF
Antiflogisztikus pakolás   2280 HUF
Szénsavfürdő   2280 HUF
Inhaláció   1425 HUF
Fizikoterápia   1710 HUF
Gyógymasszázs – 15 Min. 3420 HUF
  – 30 Min. 4560 HUF
  – 45 Min. 6000 HUF
Aromamasszázs – 30 Min. 7125 HUF
Mézes masszázs – 30 Min. 5700 HUF
Reflexzóna-masszázs   4275 HUF

A következő betegségcsoportok esetén jótékony hatású a termálvíz:
Mozgásszervi betegségek fürdőkezelésére:

degeneratív jellegű csont- és izületi bántalmak esetén
idült, gyulladásos jellegű izületi és izombetegségeknél /reumás betegségeknél/
baleseti eredetű mozgásszervi bántalmak utókezelésére
nőgyógyászatban krónikus gyulladásos betegségek gyógyítására

A mozgásszervi betegségek fürdőkezelésének megkezdése előtt ki kell kérni kezelőorvosa tanácsát!

Idült lézgőszervi bántalmak esetén - belégzéses formában:

idült hörghurut kezelésére /pl. dohányzók esetében/
tüdőtágulás /emphysema/ bizonyos eseteiben
idült orr-garatüregi, orr-melléküregi megbetegedéseknél /porlasztás vagy gőzölés formájában/, rendszeres orvosi felügyelet mellett!

Gyomor- és bélbetegségek ivókúrája:

idült emésztési zavarok /gyomorsavhiány vagy -túltengés, idült bélbántalmak/ esetén
gyermekek fogszuvasodásának megelőzése céljából
bizonyos pajzsmirigy bántalmak és kezdődő érelmeszesedések esetén, orvosi felügyelet mellett!

A víz fluorid tartalma miatt huzamos fogyasztása esetén a napi megengedett mennyiség max. 3 dl!

Termálvíz összetétel:

A termálvíz mélysége: cc. 2000m
A termálvíz hőfoka: 74 °C
Oxigénfogyasztás: O2 =2,80 mg/ liter

Összetevők   mg mg aquivalent Than féle aquivalencia %
Nátrium Na 1740,8 75,69 98,77
Kalcium Ca 6,8 0,34 0,44
Magnézium Mg 1,0 0,08 0,10
Vas Fe 0,10 --- ---
Ammonium NH4 9,6 0,53 0,69
  Kation 1758,30 76,64 100,00
Klorid Cl 1145,0 32,29 42,13
Jodid J- 1,925 0,01 0,01
Fluorid F- 4,50 0,24 0,31
Hidrogénkarbonát HCO3 2690,0 44,10 57,53
  Anion 3841,423 76,64 100,00
Metabórsav HBO2 5,0 --- ---
Metakovasav H7SIO3 60,84 --- ---
Szabad szénsav CO2 5665,563 153,28 ---
Oxigénfogyasztás: O2 = 2.80 mg/liter
A termálkút mélysége: 2000 m
A termálvíz hőfoka: 74 °C


A szálloda saját belső termálvizes medencéje finn és infraszaunája minden nap reggel 6-tól este 10-ig várja Önt. A wellness kezeléseket Ön hétfőtől péntekig 8-tól 14 óráig veheti igénybe.

Szaunák
Finn szauna

A finn szauna az AQUA Hotel Termál*** legnépszerűbb szolgáltatásai közé tartozik, bizonyára nem véletlenül. A szaunában finn szokás szerint 15-20 percet érdemes eltölteni, majd rövid hideg zuhanyzás után még kétszer meg lehet ismételni a műveletet. Ezt követi a folyamatos lehűlés szakasza, ami legkevesebb fél órát vesz igénybe. A szauna használata a puszta élvezeten túl rendkívül hasznos is a szervezetnek. Hatására a pórusok kitágulnak, és az izzadsággal együtt könnyen távoznak a méreganyagok. A szauna kiválóan oldja a lelki feszültséget is.

Infrakabin

Ha fontos Önnek a szauna gyógyító hatása, próbálja ki az AQUA Hotel Termál*** infrakabinját is! Az infraszauna magasabb hatásfokon működik, így a gyógyhatása is kimutathatóan nagyobb, mint a hagyományos finn szaunáké. Az infravörös fény lehetővé teszi, hogy a szauna hatását Ön már alacsonyabb, 35-55 °C-os hőmérsékleten élvezhesse, anélkül, hogy kellemetlenül érezné magát. Az infraszauna kitűnően alkalmas méregtelenítésre, súlycsökkentésre, fájdalomcsillapításra, sőt akár a narancsbőr eltüntetésére is. Tisztítja, rugalmasabbá teszi a bőrt, és csökkenti a stresszt, a fáradékonyságot.

Termálvizes kúrák, gyógyászati kezelések

AQUA Hotel Termál*** vendégei a legmagasabb fokon élvezhetik a mosonmagyaróvári termálvíz jótékony hatásait. Ön és kísérője akár orvos által tervezett, személyre szabott kúrákat is igénybe vehetnek szállodai tartózkodásuk idején.

A szálloda orvosa hetente egy alkalommal, általában hétfőnként áll a vendégek rendelkezésére. Ekkor kérésre felméri az Ön illetve kísérője egészségi állapotát, és akár célzott kezelési tervet is összeállít a szállodában igénybe vehető gyógyvízalapú szolgáltatásokból. Az igénybe vehető gyógykezelések széleskörűek, iszappakolás, inhaláció, éppúgy szerepel a kínálatban, mint súlyfürdő, a szénsavfürdő vagy speciális gyógymasszázs. 

Iszappakolás

Az iszappakolás mosonmagyaróvári hévízi iszappal történik, amelynek ásványi összetétele, hőtartóképessége, radioaktivitása és más fizikai tulajdonságai is kedvező hatással vannak egyes krónikus mozgásszervi, illetve nőgyógyászati betegségekre. A meleg iszappakolás kitágítja az ereket, ezáltal gyorsul a vérkeringés, gyorsul az anyagcsere, amitől mérséklődik az egyes testrészek gyulladása. A meleg hatására az izmok ellazulnak, a görcsök feloldódnak, így Ön felfrissülve és a megújulás érzésével fejezheti be a kezelést. 

Inhalációs kezelés

Az inhalációs kezelést általában idült felső légúti hurutok, illetve légúti allergiás panaszok esetén javasolják, mind gyógyszerek, mind pedig porlasztott gyógyvizek alkalmazásával.

Szénsavfürdő

Az AQUA Hotel Termál*** vendégeként, ha az orvos javasolja, érdemes kipróbálnia szénsavfürdőt is. A kezelés úgy zajlik, hogy szénsavgázt vezetnek az Ön szervezetének igényeihez igazított hőmérsékletű vízbe. Ennek hatására a felszíni erek kitágulnak, a szervezetben pedig kedvezőbb lesz a véreloszlás, javul a szív működése. A szénsavfürdő artériás és vénás keringési zavarok, szívbetegségek bizonyos eseteiben alkalmazható, de jótékony hatással van azokra a mozgásszervi betegségekre, amelyek keringési zavarral szövődtek. A kezelés alkalmazható még csontritkulás esetén, illetve kondíciójavításkor is.

Súlyfürdő

Speciális gyógyhatású kezelés az úgynevezett súlyfürdő, amit a gerinc kopásos, degeneratív betegségeinek kezelésekor alkalmaznak. A súlyfürdő a termálvizes medencében - testsúlytól függően - nyaki felfüggesztéssel vagy a hónalj megtámasztásával indul. Ezt követően a páciens derekára vagy bokájára egy öv segítségével 2-20 kg-ig súlyt akasztanak.

Ritex- és antiflogisztikus pakolás

Ez a kezelés elsősorban ízületi bántalmakra, fájdalmas izomcsomók, feszes vállövi, és hátizomzat kezelésére ajánlott. A gyógypakolás javítja a vérkeringést, ezáltal hatékonyan enyhíti a bántalmakat. A kezelés folyamán a bőr egyes területeire gyógyszereket juttatnak - oldat vagy kenőcs formájában - hogy a felszívódó hatóanyagok helyi vérbőséget idézzenek elő. A pakolás összetételénél fogva alkalmazható fájdalomcsillapításra, gyulladáscsökkentésre, és izomlazításra is. Az antiflogisztikus pakolás olyan gyógykrém, amely emellett kiválóan alkalmazható az ízületekre, a térd, a kéz és a vállak fájdalmára.

Masszázsok

A masszázs a hagyományos, ősi gyógymódok közé tartozik. Évezredek óta használják többek között izomlazításra és fájdalomcsillapításra. Hatása a testre serkentő és nyugtató is lehet. A masszázs jól oldja a fizikai és lelki feszültséget, ellazít, segíti a vér áramlását, pezsdíti a nyirokáramlást, és nyújtja az ízületek kötőszöveti elemeit. Csökkenti a szorongást és javítja az általános közérzetet. A mosonmagyaróvári AQUA Hotel Termál*** a masszázs számos típusát kínálja vendégeinek. Íme, egy kis ízelítő.

Aromamasszázs

Ha igazán szeretne ellazulni, ha valódi feszültségoldásra vágyik, ha meg akar szabadulni szorongásaitól, válassza az aromamasszázs szolgáltatást, amelyet az Ön aktuális állapotához választott illóolajok tesznek teljessé. Az aromamasszázsban alkalmazott éterikus olajok képesek befolyásolni az érzelmi állapotunkat, ezért kitűnően használhatóak a lelki panaszok kezelésére. A masszázs elsődleges célja a test és a lélek új életre serkentése és megtisztítása.

Mézes masszázs

Az AQUA Hotel Termál*** speciális mézes masszázst is kínál a vendégeinek. A masszázshoz használt mézet óvatosan bedolgozzák a bőrbe, ez erősen salaktalanító hatású, mert a pórusokban mélyen elhelyezkedő szennyeződéseket is a felszínre hozza. A mézes masszázs újra széppé és fiatallá varázsolja Önt: rövid időn belül feszessé teszi a bőrét, javítja rugalmasságát, és megerősíti a testkontúrokat is.

Csokoládés masszázs

A csokoládéról úgy tartják, hogy hatására boldogsághormon - endorfin - termelődik az emberi szervezetben. Ezt a hatást használja ki a csokoládés masszázs, amelyet Ön szintén kipróbálhat a szállodában. A csokoládés masszázs hidratálja és bársonyosan simává teszi a bőrt, s mi több, üdítően hat a lélekre.

Reflexzóna-masszázs

A reflexzóna-masszázs az energiaáramlás helyreállításában segít. Beindítja a szervezet öngyógyító mechanizmusait, serkenti a vérkeringést, erősíti az immunrendszert, és elősegíti a méreganyagok kiürülését a szervezetből. Fájdalomcsillapító hatású, lazításra és a testi-lelki feszültség oldására a megfelelő kezelés.

Gyógymasszázs

Az AQUA Hotel Termál*** olyan speciális gyógymasszázst is kínál a pácienseknek, amely az esetleges tartási zavarok korrigálásában segít. A masszázsnak ezt a formáját jó hatásfokkal alkalmazzák fejlődési rendellenességek kezelésekor, és betegségek vagy balesetek utáni regenerálódás elősegítésére. A gyógymasszőrök speciális fogásaikkal képesek teljesen ellazítani a görcsös izmokat, ezzel segítve elő az esetleges fájdalom csökkenését.

Rész-nyirokmasszázs - drénezés -

A rész-nyirokmasszázst akkor alkalmazzák, ha zavarok lépnek fel a nyirokrendszer működésében, amitől felgyülemlik a víz a szövetekben, és duzzadások, ödémák alakulhatnak ki. A nyirokmasszázs-kezelés célja, hogy helyreállítsa a szövetben felgyülemlett víz mennyisége és a nyirokpályák teljesítőképessége közti felbomlott egyensúlyt, és felélénkítse a meggyengült immunrendszert. A kezelés során simító, pumpáló mozdulatokkal kiürítik a nyirokcsomót, és meggyorsítják a pangó nyirok elfolyását.

Tangentor - víz alatti vízsugár-masszázs

A szálloda wellness szolgáltatásai közül figyelmébe ajánljuk még a víz alatti vízsugár-masszázst. Ennek jellegzetessége, hogy mindig az adott földrajzi hely szerinti gyógyvízzel végzik a kezelést, így az AQUA Hotel Termál*** szakemberei a páratlan mosonmagyaróvári gyógyvizet használják. Ez a kezelés rezgésbe hozza a lágy szöveteket, ezáltal serkenti a vér és a nyirokkeringést, és fokozza az anyagcserét. A vízsugármasszázs a nyirokrendszerre gyakorolt hatása révén erősíti az immunrendszert is. Oldja a feszültséget, felfrissít, lazítja az izmokat. A víz alatti vízsugármasszázs fájdalomcsillapító hatással is bír.

Amennyiben a gyógyászati kezelésekkel kapcsolatban orvossal konzultálna, az időpont-egyeztetés miatt kérjük, hogy szándékát idejében jelezze. A wellness kezeléseket Ön akár a helyszínen a szálloda recepciósával is egyeztetheti. Bővebb információval kapcsolatban kapcsolattartó menedzsereink is az Ön rendelkezésére állnak.

"BIO" Flexum-Termál Gyógyfürdő

9200 Mosonmagyaróvár, Kolbai utca 10.
GPS: N47˚52.629’, E017˚16.769’

Tel: 00 36 96 / 211 533
Fax: 00 36 96 / 215 475

Web: www.tha.hu

Térképadatok ©2016 Google
Általános Szerződési Feltételek
Térképhiba bejelentése
Térkép
Műhold

Szép új mosolya mellett kényeztesse magát partner-szépségszalonunkban itt tartózkodásának ideje alatt. Számos szépészeti kezelésből választhat kedvére. Figyelmébe ajánljuk a fiatalító kozmetikai kezeléseket, a sminktetoválást, a hajkímélő anyagokkal dolgozó fodrászatot. Kényeztesse testét egy kellemes masszázzsal és vegye igénybe a pedikűr-manikűr szolgáltatásokat is. 
Jelezze kívánságát kapcsolattartó menedzser kollegáinknak és ők megszervezik az Ön szépségnapját a fogászati kezeléséhez hangolva.

Kapcsolatfelvétel

Kérjük, töltse ki az űrlapot!

Munkatársunk 1 munkanapon belül felveszi Önnel a kapcsolatot.

A kapcsolatfelvételi űrlap kitöltésekor a megadott adatokat  az ügymenet lezártáig kezeljük, vagy kérés esetén töröljük. Az adatokat a weboldal tárhelyszolgáltatója továbbítja részünkre. Az adatkezeléssel kapcsolatos további részletekről adatkezelési tájékoztatónkban olvashat!