Konzerváló fogászat

Mit nevezünk konzerváló fogászati kezelésnek?

Konzerváló fogászati kezelésnek nevezünk minden olyan kezelést, amely a fogak megtartását célozza. Konzerváló fogászati kezelések közé tartoznak a tömések, az esztétikai fogászati kezelések, valamint a gyökérkezelések is.

Mit érdemes tudni a fogászati tömésekről?

A fogászati tömések előkészítése során fogorvosunk a fog szuvas részét kifúrja, majd egy speciális alábélelő és rögzítő anyagot követően behelyezi a tömőanyagot, és lámpával megvilágítja, hogy a tömés anyaga megkössön.

A fogászati tömésekhez régebben amalgámot használtak, ezt az anyagot a modern fogászatban azonban már évek óta mellőzzük. Megjelentek a fényre kötő, fogszínű kompozit tömőanyagok, amelyekkel teljesen természetes hatás érhető el.

A töméseket érzéstelenítéssel végezzük, a kezelés időtartama tömésenként 20-30 perc lehet. A fogtömések nagy előnye a kedvező ár.

Mi az inlay, onlay és az overlay?

Az inlay, onlay és overlay megnevezés is betétet, vagyis egy olyan ragasztott tömést jelöl, amelyet fogorvosunk készít elő a rendelőben, majd a betét helyének előkészítését követően lenyomatot vesz a fogról. A lenyomat alapján készíti el fogtechnikusunk az inlay-t/ onlay-t/overlay-t. A köztes időre a betét helyét fogorvosunk ideiglenesen befedi.

A következő kezeléskor, amire egy héten belül kerül sor, az Ön fogorvosa/fogorvosunk beragasztja a helyére a végleges betétet.

A különbség az inlay, onlay és overlay között tulajdonképpen annyi, hogy az inlay-t a fogüregbe helyezzük, és olyan esetekben alkalmazzuk, amikor a fog rágófelszínét csak részlegesen érinti a szuvasodás. Az onlay a rágófelszín nagyobb részét érinti, az overlay pedig a teljes rágófelszínt beborítja.

Az egyszerűség kedvéért a fogorvosok mindhárom variációt inlaynek nevezik.

Előnyük a tömésekkel szemben a hosszabb élettartam, ami megfelelő szájhigiénia mellet akár 25 évet is elérhet.

Mikor ajánlja fogorvosunk az inlay készítését?

Nagyobb szuvasodások, több felszínt érintő szuvasodások esetén, ha tömés már nem alkalmazható
Nagyméretű régi tömés cseréje esetén
Letört, gyökérkezelt fogak felépítésekor
Kényelmetlen harapási magasság helyreállításához
A fogak esztétikai rendellenességének megoldásához
Hiányzó fog pótlásakor a hézag melletti fogakba betét kerül, ezek tartják a köztes tagot, ez az úgynevezett inlay-híd

Milyen anyagból készülhet inlay a 5dent Fogászaton?

Az inlay és onlay általában gradiából készül, de mindkettő készülhet aranyból is.

A gradia mikroszemcsés kerámia kompozit anyag, fémet nem tartalmaz. A gradiát inlay készítésén kívül fogtechnikánk használja még többek között fémmentes koronák, hidak, valamint héjkerámiák készítésére is. A gradia egyik nagy előnye, hogy fémet nem tartalmaz és anyagának keménysége hasonló a foganyagéhoz. A gradia inlay előnye a kopásállóság illetve az, hogy színe a többi fog színéhez igazítható.

Az arany inlay-ek olyan ötvözetből készülnek, amelynek aranytartalma 85%. Az arany inlay színe nem természetes fogszínű, hanem aranyszínű. Előnye a gradiával szemben azonban, hogy élettartama átlagosan 25 %-kal hosszabb.

Mi a gyökérkezelés, és mikor van rá szükség?

A gyökérkezelés fogmegtartó kezelés, aminek segítségével meghosszabbítható a fog szájban maradása. A gyökérkezelés során fogorvosunk kifúrja a fogat, megtisztítja gyökércsatornákat és gyökértöméssel hermetikusan lezárja őket. A gyökérkezelést általában egy-három fogászati kezelés alkalmával végzi el a fogorvos. A gyökérkezelt fogba kerülhet tömés, inlay, onlay, overlay, vagy kerülhet rá korona is.

Gyökérkezelésre van szükség:

Ha olyan mély a szuvasodás, hogy a gyökércsatornát is érinti. Ilyenkor a fog begyullad és fáj vagy lassan elhal
Ha a fogat erős ütés éri
Ha a korona előkészítése során megnyílik a gyökércsatorna
Ha a fogból letörik egy darab, és így sérül a gyökércsatorna

 

Kapcsolatfelvétel

A következő fogászati beavatkozások érdekelnek (több is megjelölhető):